Generációs beszélgetés a Házasság hete alkalmából

A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulás Egyesített Szociális Intézménye II. sz. Gondozási Központja Idősek Klubjának tagjai a Házasság hete szolnoki programsorozata keretében a Varga Katalin Gimnázium diákjait fogadták február 14-én. “Az én házassági fotóm – a te randi szelfid” c. Valentin-napi program keretében az idősek arra vállalkoztak, hogy megosztják a fiatalokkal a párválasztással, házassággal kapcsolatos emlékeiket, gondolataikat, megmutatják milyen volt 50-60 évvel ezelőtt az esküvő.
A gyors csoportbeosztást követően könnyen beindult a beszélgetés a résztvevők között, gyorsan előkerültek a régi, nagy becsben tartott fotók. A fiatalok kíváncsian hallgatták a visszaemlékezéseket – minden történet egyedi volt. Voltak, akik hosszú, 2-3 éves udvarlás után házasodtak össze, másoknál csak fél évig tartott az udvarlás és a jegyesség időszaka. Az esküvők általában szűk családi körben zajlottak, és csak néhány fényképet készített a fotográfus a műteremben, sőt, volt, akinek esküvői fotója sem készült, a család nem engedhette meg magának. Természetesen a család, a gyermekek, unokák, dédunokák sem maradhattak ki a beszélgetésből, de több helyen beszélgettek a házasság jó és kevésbé jó időszakairól, arról, hogy mi a legfontosabb dolog a házasságban, ill. napjaink párválasztási szokásairól.
A fiatalok visszajelzéseikben megfogalmazták, hogy mennyire más volt régen a párválasztás, több személyes találkozásra volt lehetőség, a férfiak tisztelettudóbbak voltak. Volt, aki azt emelte ki, hogy régen is, most is egyéntől függ, hogyan választunk párt, hogyan udvarolunk, vagy udvaroltatunk. A fiatalok beszélgetőpartnerei kizárólag hölgyek voltak, akadt közöttük, aki jó tanáccsal is szolgált: keressenek inkább tartalmasabb, komoly kapcsolatot, ill. hogy a házasság előtt érdemes tanulni, valamit elérni az életben.
Összességében egy nagyon jó hangulatú órát töltöttek együtt az idősek és a fiatalok, a résztvevők meglepő nyíltsággal és őszinte érdeklődéssel fordultak egymás felé.

Jövőre folytatjuk, köszönjük a II. sz. Gondozási Központnak a program befogadását!

DSC_1274 DSC_1282 DSC_1285 DSC_1289 DSC_1298 DSC_1300


Legfrisebb híreink:
Visszatekintő – Öröm és feladat: házasság a 21. században
2019-02-26 21:35
Generációs beszélgetés a Házasság hete alkalmából
2019-02-18 13:13
Házasság Hete Szolnokon 2019. február 9-17. között
2019-02-04 13:32
“Jobb adni, mint kapni” – a CsEÖH őszi adománygyűjtő akciója
2019-01-23 16:08
Krúdy Tamás: Az apa a család papja
2018-12-13 22:54
“Gondolat-olvasó” program az apák szerepéről
2018-12-13 22:45
Családügyi konferencia Szolnokon
2018-12-13 22:25
Meghívó a IV. Megyei Családügyi Konferenciára
2018-12-06 21:40
Mesélj egy szép történetet!
2018-12-06 21:26
Mesélj egy szép történetet! 2018.
2018-12-02 22:48
Ön mit gondol az Apák szerepéről?
2018-11-25 22:57
NYITOTT AJTÓK A fogyatékos emberek világnapján
2018-11-25 22:44
Visszatekintő – Tolerancia nap
2018-11-25 22:34
Tolerancia Nap 2018
2018-10-30 11:05
A Gyermeknapon fotópályázatot hirdet a JNSZ Megyei CsEÖH
2018-05-27 11:57
Programajánló – idén is lesz ESÉLY NAP!
2018-05-24 21:42
Közlemény a CsEÖH feladatellátásról
2018-05-24 12:42